4. fejezet

Drága Olvasók!

Hát, nem vagytok semmik, az biztos! Egy hét alatt 10 rendszeres olvasóval bővült a gárdám, aminek nagyon örülök :) Nem akarok sok mindent erről a fejezetről mondani, mert reményeim szerint, elolvassátok; de azt most megmondom, hogy a következőkben Luke is többször lesz, valamint a 5SOS többi tagja is. Kissé fáradt vagyok most, de örülnék egy-két véleménynek! :)

Adelaide Owens

Az ágyban fekszem a puha párnáim zuhatagában, és a hófehér falat mustrálom, mikor éppen azon gondolkozom, hogy fel kéne kelnem. A harmadik munkanapom előtt már nem voltam olyannyira lelkes, mint az azelőtti napokon. Ezt arra fogom, hogy bizonyára kifárasztott a pincérkedés.

Az ágy mellett álló polcon rezeg a mobilom, majd annyiban maradt. Innen tudom, hogy üzenetem érkezett, ám ahhoz is lusta vagyok, hogy kinyújtsam a kezem, és megnézzem, mennyire kaptam fontosat ilyen korai reggelen.

Mégis ráveszem magam arra, hogy megnézzem az üzenetet, aminek feladója meglepett, hiszen nem szoktunk telefonon tartani a kapcsolatot: Ashton Irwin küldte. Kíváncsian nyitottam meg a levelet, melyhez egy csatolmány tartozott. Nem igazán gondoltam át, így egyből rákattintottam a megnyitásra.

A kilátás csodálatos volt a London Eye-ban, a lelkem pedig teljes nyugalomban érezte magát a két ölelő kar között. Ash közelített felém, és csak később vettem észre, hogy kamera volt a kezében. A szívem egy pillanatra gyorsabban kezdett verni, mert féltem, hogy rájönnek az emberek a titokra: hogy Luke-kal együtt vagyunk.

- Hé! - pirítottam rá élesen, és letakartam az arcomat. Luke mellkasának süllyedését és emelkedését minden pillanatban éreztem, és azt is mikor elnevette magát. Leselkedtem az ujjaim közül, majd megkérdeztem tőle - Amúgy ez a te mobilod?- azt nem tudtam eldönteni, miért is kérdeztem, de megnyugvást kaptam, mikor a válasz igenleges volt. Közelebb jött a kamerával, én pedig még jobban Luke közelébe férkőztem. Összekulcsolta kezeit a hasamon, de a tenyerem még mindig az arcomat takarta.

- Akarok egy csókot - szólalt meg a kamerázó fiú, mire én leveszem a kezeimet, majd Lukéra helyezem. Kedvesem el is kezdett az ujjaimmal játszadozni, közben pedig nem szólt egy szót sem az Ashtonnal folytatott beszélgetésünkben.

- Tőlem aztán nem kapsz! - rázom meg a fejem, bár tudtam, hogy nem így gondolta. A mobil még mindig felénk irányult, és jól tudtam, hogy még mindig veszi, de már megbékéltem vele. Hamar megbékéltem az új helyzetekkel.

- Én én kapok? - tudakolta meg Luke bekapcsolódva a beszélgetésbe, mire a fejem a sráchoz fordítottam, és mosolyra húztam a számat. Egy ideig csak néztem a kék szemeit, melyek csillogtak a Nap fénye által, aztán mégiscsak megcsókoltam. Gyengéd volt ez, de érzéki. Több hónapot sűrítettünk bele.

A videó végignézése után nem a várt szomorúság lepte el a szívemet, helyette hatalmas mosolyra húzódott a szám az emlékre visszagondolva. Mindig is pozitív ember voltam, és Luke igazán tudhatja, hogy nem kell sok minden, hogy mosolyogjak.

Köszönöm, Ashton. Tényleg. xo Emma. Írom vissza a kis üzenetem a srácnak, majd sikerül elég erőt összeszedve feltápászkodnom, és valami normális ruha után kutatnom. A hőmérő szerint, ami a falon csüngött, 14 Celsius fok van, így egy hosszú, kék sztreccsnadrágot, és tengerészkék csíkokkal ellátott pólót vettem fel. Az egyik balerinacipőmre csúsztattam a lábaimat, mely kényelmes volt, így a napi rohangáláshoz tökéletes lesz.

Mint eddig mindig, most is hamarabb lettem kész, így még bőven járkálhatnék a nyári munkához kapott kis lakásban, de jobb ötletem volt. A dobos srác rávett engem arra, hogy nosztalgiázzak, ezért a mobilomon régebbi videók után kutattam. Találtam egy igazán édeset, melyen Luke nagyon fáradtnak tűnik, hiszen dörzsöli a szemét, és ásít. Emlékszem arra, hogy mit is mondott hozzá: jól vagyok. Miközben biztosan az volt a gondolatai között, hogy: fáradt vagyok. És mégsem azt mondta, hogy ezzel engem terheljen, miközben tudta, hogy nekem aztán bármit elmondhat.

- Mentem! - kiált az előszobából lakótársam, aki szintén a program keretében van itt. Mark-kal igazából nem vagyunk annyira jóban, de mivel mindketten egy cél érdekében vagyunk itt, ezért nem akarjuk egymást kipécézni.

A lakás két részre van elkülönülve, kaptunk saját fürdőt, de a konyha és a nappali egy részben van. Eddig nem sokat beszélgettünk, és ez inkább miattam volt, hiszen én inkább sétálgatok a csodálatos Sydney-ben, mint a srác, aki kockul vagy tévét néz.

- Oké - válaszolok vissza, bár addigra már becsapta az ajtót, és látom elmenni az utcán az ablakon keresztül. A takarót megigazítottam, majd a konyhába mentem, hogy igyak valamit. A látvány, mely fogadott, nem igazán tetszett: a mosogató tele volt a srác tányérjaival, az asztalon hagyta a reggelijének maradékát. Szuper… most már mosogatni sem tudok anélkül, hogy az övét kikerüljem.

Nem örömömben, de nekifogtam a konyha takarításának, és az asztal feltörlésének. Kiírtam egy cetlire, szép nagy betűkkel a következőket:

Legközelebb hívj egy csajt, aki elmosogat helyetted.

Emma

Próbáltam a lehető legkedvesebben összerittyenteni neki egy kis levelet. Körülbelül negyed óráig tartott, míg az ő szemetét összeszedtem, ne is várjon szebbet.

Azután már nem lassú gyaloglással megyek a munkahelyemre, és a vékony, bézs kabátomat is kapkodva veszem magamra, abban reménykedve, hogy többet nem kerülök ilyen helyzetben. Ha igen, akkor már nem csak egy mondatban fogom megjegyezni a srácnak.

Mély levegő, ne húzzuk fel magunkat, mondom saját magamnak. Aztán mikor az étterem utcájába érkezem, egyből érzem a tenger szelét, melyet eddig takartak a házak. A munkahelyem a parton van, így csodálatos kilátás nyílik a vízrengetegre.

Belépek az étterembe, ahol már pár dolgozóval találkozom, így köszönök nekik. Az étterem még nem nyitott ki, de egy-két teendőt így is el kell intéznem - nekem is és a többi munkatársamnak is.

- Emma! - hallom meg Tiát kicsit messzebb, így a hang felé fordulok. A pulttól nem messze van, így odasétálok, majd üdvözlöm is. A haját most feltételezhetően hullámcsattal tűzte fel, így a nagy része kiengedve van.

- Azt szeretném kérdezni, hogy holnap ráérnél-e este még négy órát maradni? Cserébe természetesen elég a délutáni turnusba bejönnöd - teszi fel a kérdést a lány, miközben a pult felé lépegetünk. Leadja a srácnak mobilját, mire az mosolyogva elteszi. A pillanatnyi meglepődésemet próbálom nem kimutatni erről a nézésről: biztosan van köztük valamit.

- Persze, mi lesz? - tudakolom meg kíváncsian, mire a másik elgondolkodik. Nem is kell sok, mert eszébe jut.

- Lagzi helyszín leszünk, aztán még a héten lesz egy nyárnyitó parti, de arról elég később döntened - válaszol a lány a hajába túrva, mikor is csörögni kezd a mobilom. Bocsánatkérő pillantást vetek a lányra, mire ő csak legyint egyet, és beszélgetésbe elegyedik a pultossal – illene kiderítenem a nevét.

A telefonon Luke neve áll, és egy selfie képet készített magáról a készülékemen, miközben nem is tudtam róla - természetesen ez még régebben volt.

- Szia, Luke - köszönök a telefonba, miközben az ablakhoz caplatok. A szél megmozgatja tincseimet, és az időközben levett kabátom miatt libabőrössé vált a karom. Ám nem igazán érdekel, tekintve, hogy a jelen pillanatban a másik oldalon ki van.

- Szia. Azért hívlak, mert holnap délelőtt interjú lesz, melyre rajongók is mehetnek kisebb számban. És szeretnélek meghívni - mondja a túloldalán Luke, mire mosolyra derül a szám. Elképzelem, ahogyan a fiú a házuk előszobájában jár egyik ajtótól a másikig, miközben velem telefonál.

- Rendben, ott leszek - felelem boldogan, mert el tudok menni rá. Úgy látszik a sors is így szeretné. Én pedig nem akarok nemet mondani erre.