2014. június 26., csütörtök

Prológus

Kedves olvasó!
Meg is hoztam a prológust, bár sokáig gondolkoztam azon, hogy most legyen-e prológus vagy sem. Mert ez kicsit mégis olyan 1. fejezet hatású, de végül meghagytam prológusnak. Mindenesetre abban reménykedem, hogy megtetszik Nektek.
Jó olvasást! <3
Adelaide Owens

Soha nem volt még alkalmam Sydney-ben járni, így a repülőteret elhagyva azonnal lesokkol a látvány. Szinte a puszta közepén vagyok, és látom a horizont vonalát. Hunyorognom kell, hogy lássak is valamit, mert a nap erősen süt. Beszívom az óceán illatát, és úgy érzem, mintha a tüdőm soha nem telne be teljesen.
Londonban mindig is változó időjárás volt: hol felhőtlen kék volt az ég, hol szürkévé vált, mintha csak Zeusz sújtott volna le ránk. Azonban a szél szinte mindig is fújt. Érzem a szellőt itt is, de mintha elenyésző lenne, mert a fák ágai s a levelek szoborként állják a helyüket.
A taxi, amit még bent hívtam, hamar kiérkezik. Látom, ahogyan befordul a repülőtér előtti parkolóhoz, és kiszáll belőle a sofőr. Kinyitja hátul a csomagtartót, és pedig pont akkor baktatok oda.
- Jó napot! – köszönök az őszes hajú, kicsit sörhasú férfinak, aki erre felkapja tekintetét, és barátságosan rám mosolyog. Biccent egyet, majd félve a visszautasítástól, de a bőröndöm felé nyújtja kezét. Átadom neki azt, mire ő beteszi a csomagtartóba, majd sietve kinyitja az ajtót, hogy én beülhessek az ülésre.
- Üdvözöllek Ausztráliában, csillag. Nem tudom, mennyire ismered ezt az országot, de sokévnyi autózásom során sok mindenre megkaptam a választ. Úgyhogy, ha gondolod, kérdezz bátran! – mondja, mikor ő is beül, majd beindítja az autót.
Azt hittem jobb lesz, ha beülök az autóba, ahol élvezhetek a légkondíció levegőjét, a talajon fogok gurulni, és nincsenek mellettem emberek. Azonban nem vágyom semmi másra csak egy pihe-puha ágyra.
Nem tudom, hogy Luke ezt hogy bírja ki. Van, hogy naponként utazgat. Bár mostanában nem tudom, mennyit, hiszen nem ír annyira sokat. Ha ír is, nem ilyen dolgokról. Szeretném rendbe hozni.
- Mit gondol a 5 Seconds of Summer-ről?
Rákérdezek. Tudom, hogy egyáltalán nem ilyen kérdésre gondolt. Legalábbis valószínűnek tartom, hogy a városról, kultúráról szoktak kérdezni tőle, másnem, milyen idő várható holnapra.
- Hallottam már róluk, sőt a rádió miatt biztosan hallgattam már számukat is. Viszont most nem jut eszembe. Tud mutatni egy zenét tőlük? – kérdez, mire én hümmögök, majd előhalászom a bézs válltáskámból a telefonom, hogy keressek tőlük számot.
Wherever you are, akad meg a szemem rajta. Nagyon ritkán hallgattam meg: amikor megjelent, aznap még egyszer, majd újévkor. Túl fájdalmas volt számomra ez a dal. Annyira hasonlít a mi helyzetünkre.
Végül beindítottam a She looks so perfect számot, mivel az a banda legismertebb száma, így gyanítom, hogy azt hallotta a taxisofőr a legtöbbet. Amint szinte elindult, máris az ütemre rázta a fejét, majd megjegyezte:
- Jó fej srácoknak tűnnek, akik élvezik az életet. A számukról meg annyit, hogy… nem rossz – jegyzi meg éppen, mikor nagy kanyart vesz be a saroknál. A szívem olyan gyorsan kezd verni, amilyen gyorsan közeledünk a város szívéhez. Félek a találkozástól. Nagyon.
Az út hátralévő részében nem sokat beszélgettünk, a sofőr vezetett, én a telefonon nézegettem a képeket, melyek Luke-kal készültek. Mosolyt csal az arcomra mindegyik kép, még ha nem is vagyok mindegyiken rajta.
- Megjöttünk, kisasszony! – szólal meg a sofőr, mire én felkapom a fejem a telefonomról, és érzem, ahogyan egyre lassul az autó, végül megáll az egyik családi háznál. Képekről láttam már, de valójában még sohasem jártam Luke szüleinek lakásában, ahova néha hazalátogat.
- Köszönöm az utat! – mondom, majd odaadom az úti díjat a férfinak, aki átadja nekem a bőröndöt, majd továbbhajt. Egy ideig nézem a taxi hűlt helyét, majd elindulok a füves úton, majd bekopogok a faajtón.
Hallok egy hangot bentről, de nem értettem tisztán, talán azt mondta, hogy: mindjárt. Legalább is reménykedek ebben. Az ajtó nyikorogva kinyílik, és egy nem sokkal alacsonyabb, de idősebb nő áll meg velem szemben. Tudom, ki ő, és látom az arcán átvillanó felismerést.
- Emma… - mondja ki nevem hitetlenül, majd kapok egy ölelést is tőle. Mire véljem ezt? Mindenesetre tudom, hogy akkor Luke beszélt rólunk, arról, hogy van valami köztünk. Az édesanyja pedig elenged, majd beintivál a lakásba – Nagyon örülök, hogy láthatlak. Valószínűleg Luke miatt jöttél, nem sokára meg is érkezik. Ha tudtam volna, hogy jössz, akkor készülök. Mindenesetre bocsáss meg, de mennem kell papírmunkát intézni. De nyugodtan nézz körbe a lakásba vagy foglald el Lucas szobáját.
Nincs időm megszólalni, mert mindig folytatja. Lizen - így hívják az édesanyját - látszódik a teljes meglepettség, de az óranézegetésből rájövök, hogy dolga van. Furcsának tűnik, hogy Lucas-nak hívja, mert mikor egy éve – milyen messze is volt már! – megismertem őt, akkor mindenki Luke-nak hívta.
- Semmi vész, én addig körbenézek a lakásba – jegyzem meg, hogy ne terheljem Liz-t, akinek bizonyára sietős dolga akad. Puszit nyom az arcomra, majd távozik a házból. Most rajtam a meglepettség sora. Nem gondoltam volna, hogy így fogad.
- Oké, ne érezzük furán magunkat, lélegezzünk… - beszív, kifúj. Nem hat semmi, bármilyen eszközzel is próbálom csillapítani izgalmam. Mi van, ha már nem érez semmit irántam, és azért távolodtunk el egymástól? Mi van, ha igazak a pletykák és Luke és Leigh között van valami? Mi van, ha szimplán csak már nincs köztünk az a vibrálás, ami régen volt?
A naplemente narancs nappali szekrényei tele vannak fényképekkel, így azokat nézegetem. Nem mondom, hogy unatkoznék, hisz olyan kiskori képekkel is találkozom, amit eddig szerelmem nem is mutatott.
Talán fél óra múlva – mikor már újságot olvastam -, akkor hallom, hogy kinyitják a bejárat ajtaját. Felpattanok, mintha nem is lennék fáradt, aztán odamegyek az előszobába. Nagy hangzavarral három fiú lép be a házba: Ashton, Micheal és Luke.
Először a göndör hajú, éppen szemüveget viselő Ashton vesz észre, majd a másik kettő is. A levegő lefagy a térben, Luke meglepetten pillant rám, de mozdulni én se, és ő se tud. A levegőt benntartom, mintha azzal segíthetnék magamon.
A fiú pedig továbbra is legyökerezve áll ott.

6 megjegyzés:

  1. Drága Adelaide!

    Ó, Istenem! Nem tudom, hogy az album teszi - azaz a tudata, mert még nem hallgattam meg - vagy az, amilyen jelenetet leírtál elénk, de a szívem kifacsarodik ettől. Jézusom, hogy fangörcsölhetek egyetlen prológus után? Ez nem szokásom, komolyan nem vagyok ilyen érzékeny, hidd el, de valahogy nagyon megérintett a történeted. Már az ötleted is tetszett, és ez a szívszorongató helyzet, melybe a főhőseinket kergetted megőrjít. Nagyon remélem, hogy nem igazak azok a dolgok, melyeket Emma feltételezett, és Luke szereti őt, csak valami más a baj. Remélem, minden rendben lesz. Jaj, de ha így lenne, akkor nem lenne történet, igaz?
    Levegőt ki majd be, kezdjük az elejéről: szerintem jó volt ez prológusnak hatásos volt. Szépen leírtad az időjárást az elején, oda tudtam képzelni magamat. A taxi-sofőr aranyos volt, bár úgy érzem, szerepe arra korlátozódott, hogy a lánynak legyen miért a srácok zenéjét megnézni. Liz aranyos volt, valahogy így képzelem Luke anyukáját én is, a vége pedig... ajjaj! Úgy izgulok, ki és mit fog lépni! Szép függővég, úgy élvezem az ilyeneket :D
    Ó, és még valami, annyira jó szereplőket válogatták össze a történethez. Elle Fanningot tökéletesen el tudom képzelni Luke mellett. Alacsony és aranyos, jól mutatnak már a fejlécen is! :) Emma egyébként bátor lánynak tűnik, hogy egyedül nekivágott Ausztráliának, kíváncsi vagyok, miket tartogat számára ez a hely!
    Figyelj arra, hogy ne váltogasd az igeidőt. Valahol a közepén véletlenül átmentél múltba. lehet, hogy az esztétika miatt csak engem zavar, de ha mással hangzóval végződik valami, a toldalékkal egybe írandó. Szóval pl. Lizt, Lucast, vagy Luke-ot a némahang miatt (bocs, az érettségi azt hiszem, az agyamra ment). Egy-két mondatban furcsa volt a szórend, de egyébként nagyon gördülékeny volt a szöveg, és olvastatta magát. Csak túl hamar a végére értem. Remélem, nem bántottalak meg, építő kritikát szerettem volna írni. Összeségében nagyon tetszik a törtéented, mind az ötlet, mind a megvalósításod. Izgatottan, tűkön ülve várom a következő fejezetet!

    Ölel, FantasyGirl

    Ui.: Esetleg benne lennél egy kiemelt társoldali hirdetésben a 5SOS-os blogommal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves FantasyGirl!

      Hát, én is nagyon-nagyon vártam már az albumot, és most is éppen azt hallgatom. Már kedvenc számom is van, ugyebár tele Luke részekkel. :) Fangörcs prológus után? Hát, pedig szerintem annyit még nem tárd eléd, és én csak egy "kóstolónak" találom, de ha neked tetszik, akkor nagyon örülök.
      A taxi-sofőrrel nem akartam igazán sokat, viszont csak úgy jött ez a cselekmény, úgyhogy nem állítottam le magam. Liznek pedig kicsit utánanéztem, hogy tudjak is róla valamit. Külsőleg, és egy-két twitter írása alapján már valamennyire kirajzolódott előttem, hogy milyen is ő. De persze ez a valóságtól biztos távol áll.
      Hát, a függővég. Lesz ilyen többször is :P Elle Fanningen nem sokat vacilláltam, mert aranyos meg minden. És igazából vannak komoly, és mosolygós képei. Biztos, hogy bátor, mert én ezt nem tenném meg. De pont azért jó, hogy más a karakterem, mint én.
      Hupsz, az igeidő váltogatás csupán a véletlen műve, nem direkt akartam. De kijavítom, és a továbbiakban figyelek erre.A neveknél pedig most már megtanultam :)
      Köszönöm szépen az építő, és fangörcsös megjegyzésed <3
      Ölel,
      Adelaide Owens

      Törlés
  2. Drága Adelaide!

    Hmm... FantasyGirl, megint jó blogra tévedtünk. ;)
    Eddig nem hallottam a nevedet semmilyen bloggal kapcsolatban, ezért meg is lepődtem rajta, hogy milyen jól írsz. Gördülékeny a szöveg, nem érzek zavarodottságot, jól összeraktad a fejezetet, mintha egyszerűen szállnál írás közben. :)
    Nagyon megnyerő volt már ez a prológus, s úgy hiszem, hogy ez előrevetíti a jövőt, hiszen akkor valószínűleg a többi fejezet is ilyen nagyszerű lesz. Már az alapötletet nagyszerűnek találtam, azt, hogy nem a megismerkedésüket ismerjük meg, hanem azt, hogy hogyan is boldogulnak ezután, a hírnév mellett is. Nagyon találó! :) Emellett természetesen az is idevonzott, hogy a 5 Seconds of Summerről szól, hiszen a zenekar rajongója vagyok, s végre találtam olyan blogot velük kapcsolatban - természetesen FantasyGirl remek sorozata mellett :)-, amit szívesen el is olvasnék. Úgyhogy köszönöm, hogy megtetted, és blogot nyitottál ennek az aranyos történetnek! :)
    Hmm... remélem azért Luke nem lesz nagyon lefagyva a következő fejezetben. :) Az a Leigh és Luke párosra való utalás nagyon cseles volt, ügyes húzás, már várom, hogy mit hozol ki belőle! ;) Emellett biztos vagyok benne, hogy olvashatunk majd visszaemlékezéseket, aminek én nagyon örülnék. :)
    Szerintem nagyon jó az írásstílusod, volt néhány nyelvbotlásod, de egyébként le a kalappal! Nagyon élveztem ezt a fejezetet, s remélem, hogy a következőt gyorsan hozod, hogy olvashassunk többet erről az aranyos párosról! <3

    With love,
    Miss Sunshine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Miss Sunshine!

      Jó blogra? Máris annak titulálod? ;) Ennek rendkívül örülök, főleg, hogy még csak a prológusnál járunk :) Nem esik nehezemre, hogy szálljak írás közben, hiszen ez a történet Luke-ról szól ;)
      Örülök, hogy tetszik ez az ötlet. Bár az is igaz, hogy nem találkoztam ilyennel, bár, ha úgy vesszük, minden blog máshogy egyedi. Remélem, sikerül is annak maradni.
      Lefagyva vagy sem, a lány határozott jellem, úgyhogy rendbe rakja ;) Na, jó... ezt annyira nem gondoltam komolyan. Leigh, Leigh, Leigh... majd meglátod ;) Nem akarok spoilert osztogatni. :P A visszaemlékezésekből pedig lesz bőven. :)
      Nyelvbotlásom mindig van, és lesz is, de remélem, hogy ez nem olyan zavaró. Köszönöm a véleményedet, sokat számít! <3
      Ölel,
      Adelaide Owens

      Törlés
  3. Drága Adelaide,

    Sajnos kissé későn eszméltem fel, így az alapvető véleményemet már ez előttem szólók - talán jobban is, mint ahogy én tettem volna - megfogalmazták. Ennek ellenére gondolom nem bánod, ha én is idepingálok valamit, hogy kifejezhessem mennyire megtetszett a történeted.
    Általában pozitív, ha az író felvezeti valahogyan a cselekményt, és nem vág bele rögtön a közepébe, viszont ez gyakran untatóvá és feleslegessé válik, szóval nagyon örültem neki, hogy nálad rögtön beindultak az események. Tetszett, ahogy elénk festetted a környezetet, tökéletesen érzékeltetted a forróságot is, ráadásul a végével mindannyiunkat várakozásba taszítottál, amihez csak gratulálni tudok. Rólam tudni kell, hogy alliteráció függő vagyok, tehát ez, hogy naplemente narancs nappali... csodálatos!
    Egy dolgot szeretnék csupán tisztázni. Milyen évszakban is járunk pontosan? A fülszövegben az év vége a naptári év végére utal, vagy pedig az iskola végére? Hiszen Ausztráliában a tél és a nyár pont fordított, mint itt Európában.
    Köszönöm, hogy olvashattam a prológusodat, őszintén remélem, hogy kitartasz a történet mellett, és olvashatjuk majd a végéig! :)

    Millió puszi,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bia!

      Sosincs késő... főleg, ha véleményt kapok a blogomhoz. És persze, hogy nem bánom az idepingálásodat :)
      Én nem szeretem sokáig húzni az elejét, így szinte mindig azon kapom magam, hogy már az első fejezetekben a fő cselekmény szál megjelenik. Azt viszont meg kell említenem, hogy nem forróság van, hanem csak vakít a nap. A lánynak véget ért az iskola, és az európai nyárból ment az Ausztrál télbe. Tehát tizenpár fok van a lánynál. Viszont nap az mindig süt, így azért említettem azt meg :)
      Én is nagyon remélem, hogy sikerül befejeznem a történetet. És nagyon-nagyon örülök, hogy véleményeztél <33
      Ölel,
      Adelaide Owens

      Törlés