Kedves olvasó!
Hihetetlenül örülök a 13 feliratkozott olvasónak, a több mint 500 oldalmegtekintésnek és Bia Joy, FantasyGirl, Miss Sunshine lelkes megjegyzésének! :) Nem is tudom, mint mondhatnék. Igazából csak azt, hogy jó olvasást!
Adelaide Owens
Luke Hemmings rám
pillant azokkal a kék szemekkel, amit most már tudok hasonlítani Ausztrália tengeréhez.
Semmi ideges piercingrágás, sem a feszült mosolyt nem látom rajta. Csak ő az, szimplán. Nem színészkedik előttem, hiszen tudja, hogy már úgy is
kiismertem.
Közelít felém, majd
mikor már egészen közel vagyunk egymáshoz, átölel. Kezeim a lapockáira
vándorolnak, és érzem a jellegzetes illatát, melyet már kapcsolni tudok ehhez a
házhoz. Szertefoszlik minden gondolatom, amit a srácnak szerettem volna
mondani. Hirtelen azt sem tudom, hol is vagyok, csak azt... hogy biztonságban.
Luke karjaiban semmi sem lehet rossz, behunyom a szemem, és élvezem egy
kicsit.
Aztán rájöttem, hogy ez
a valóság. És most nem lehet ezt a játszmát űzni, hiszen vesztesként kerülnénk
ki belőle. Elszakítom magam a sráctól, de nem megyek távolabb tőle. Ekkor tűnik
fel, hogy a haverjai leléptek. Rájuk vall.
- Megleptél... - szólal
meg Luke először közülünk, majd egy kanapéhoz invitál. Egy ideig csak nézem,
ahogyan leül, majd várakozva felpillant rám, majd lehuppanok mellé. A repülés és autózás után kellemesen érint, hogy szilárd talajon és kényelemben vagyok.
- Tudom, láttam rajtad
- jegyzem meg a falon csüngő képeket nézegetve, amiket valószínűleg festettek.
Aztán visszanézek rá, mikor legyőzöm magamban a gondolatokat, hogy esetleg ezt
nem kéne. Valójában, igazán szükséges. Nem szakítottunk, és nem is vagyunk
igazán együtt. Beszélgetünk kéne erről, ha nem is most. - Az iskolában hirdettek
nyári munkát Ausztráliában. A jó tanulók kijuthattak ilyen ösztöndíj
féleként. És azok a diákok közt vagyok.
- És ezt most azért,
hogy gyakrabban láthass? - kérdez rá bizonytalanul a másik, mire én a
térdnadrágomat kezdem mustrálni. Kissé hűvösebb van, mint amilyenre
számítottam, bár azt nem vettem figyelembe, hogy itt igazából tél van.
- Igen, Luke, ezt
tudhatnád - válaszolok, majd felállok. Mert hiába vált komfortossá a kanapé,
mégis kényelmetlenül éreztem rajta magam. Ujjaimmal idegesen a pólóm szegélyét babrálom, Luke pedig feláll, majd odalép hozzám. Nem tudom,
szándékosan teszi-e, de akaratlanul is ránézek. Szőke haja fel van zselézve,
piercingje ismét be van akasztva a szájába, és most azzal szórakozik.
- Hol laksz majd? -
kérdez ismét, mire én megmutatom a mobilomon a térképet. Elveszi tőlem a készüléket,
majd megnézi az utcákat közelebbről. Kék szemeivel a képernyőt nézegeti, bólogat, majd kilép a programokból, és
látom az arcán a meglepetést, amiért még mindig ugyanaz a hátterem: ő és
én.
- Az egy jó nap volt -
szólal meg Luke, és egy ideig a képen legelteti a tekintetét - Emlékszel, hogy
Ashton dumált végig a vacsora alatt? Michael talán néha közbeszólt - idézi fel
kissé elmélázva, majd elmosolyodik. Megjelennek a gödröcskék az arcán, amitől
az én szám is mosolyra húzódik. Megigazítja haját, majd visszaadja a telefont.
Elrakom a zsebembe.
- Azért mi is
beszéltünk, csak egymással. Elég volt a zaj, hogy ne vegye ki senki a
beszélgetésünket - emlékszem én is vissza én is arra a vacsorára.
Tulajdonképpen nem volt nagyon ünnepélyes vacsora. Valami puccos helyen volt,
így sok más ember is járt ott. A mi asztalunknál a banda ült, pár dalszövegíró,
producer és még néhány olyan ember, akik segítették a fiúk munkáját. Én pedig
meg lettem hívva Luke által.
- Arról veszekedtünk,
hogy bézs vagy halványbarna-e as szobád - folytatja, és nekidől a szekrénynek,
a kezeivel pedig arra támaszkodik. A Nap már lemenőben van, így a srác haját enyhén
narancssárgássá festi a fény. Szemei pedig csillognak, mintha csak tegnap
találkoztunk volna utoljára. Vagy csak én látom hirtelen így.
- Az még mindig bézs -
állok ki magam mellett. Valószínűleg azért tűnik halványbarnának, mert
Londonban többször felhős az ég, mint tiszta. Kevesebb fény jut a szobámba,
ráadásul délutánonként a túloldalon van a Nap. Emlékszem arra, mikor elsőnek
vitattuk meg, hogy milyen is a szobám. Esős idő volt, és Luke-kal éppen
sétálgattunk a házunk környékén, ezért mondtam, hogy jöjjön a lakhelyemre.
Aztán anya készítette a süteményt, amivel elfoglalta még a nappalit is, így
felmentünk a szobámba. Azt hiszem, akkor szerettem belé.
- Akkor még mindig
ajánlott a szemvizsgálat - mondja, mikor mellé telepszek a szekrényhez.
Vállammal egyensúlyából ki szerettem volna dönteni, de a srác keményen
ellenállt. Azt már akkor is említette, hogy menjek el vizsgálatra, de nem
igazán vettem magamra. Tudom, hogy csak viccel.
- Mennem kéne, elfáradtam
- jelentem be sóhajtva egy kis csend után, mely bekövetkezett kettőnk
között. Szívesen lennék vele, de a szemem már néha akaratom ellenére csukódik
be. Soha nem volt még alkalmam repülőn utazni, és az első alkalom igen
kifárasztott.
- Elkísérlek - köszörüli
meg a torkát, majd fejajánlja. Már éppen azon voltam, hogy hogyan mondjak
nemet. Azonban fáradt vagyok, és szívesebben mennék haza Luke-kal, mint egyedül
egy vadidegennel.
- Rendben, megköszönném
- tér vissza az a mosolyom, melyet most már még csak színészkednem sem kell.
Jólesően konstatáltam, hogy nem olyan rossz a helyzet, bár nem is olyan virító.
- Szóval... közel a
parton, egy étteremben fogok dolgozni. - szólalok meg, majd Luke és én
kivonulunk a házból, majd a garázs felé vesszük az irányt. Hirtelen
megtorpanok, mikor eszembe jut valami. Észreveszi ezt, és ő is megáll. Kérdően
felvonja tekintetét.
- Szereztél jogsit? -
kérdezem meg felfedezésem meglepve, mire a srác büszke bólogatásba kezd. Hozzá
simuló fekete nadrágjában, és ujjas Nirvana feliratú pólójában igazán jól
festett. Bár nekem akkor is nagyon tetszik, mikor az alvós ruhájában van.
- Azért nem egyhetes
munka volt - jegyzi meg, és tovább haladunk a kis házikó felé, majd annak
bejáratát kapcsolóval kinyitja. A halvány, kifakultnak tűnő sárga színű garázs
bejárata lassan felemelkedik, és utat enged a szemeimnek az autó megnézésére.
Fekete, de a márkáját nem tudom, abban mindig is rossz voltam - ezt Luke is
tudja.
Hirtelen futó emberek
lépteit hallom meg, és a hang irányába fordulok. Ashtonék rohannak be a házba,
mint valami kommandósok, nekem pedig mosolyt csal az arcomra gyerekes
viselkedésük. De örülök, hogy a legkevésbé akarnak zavarni, bár szívesen vagyok
velük is.
- Remélem, nem
robbantják fel a házat - bizakodik a srác, bár tudom, hogy nem szó szerint
gondolta. Beülünk a járműbe, és a további út csendesen telik. Pedig általában
végig beszéljük, ha másnem - mint a szobám színét - kibeszélünk dolgokat. De ez
most halk út volt.
Melyik a jobb: tudni,
hogy távol van vagy tudni, hogy közel, de már nem úgy néz rád?
Drága Adelaide!
VálaszTörlésNagyon tartottam attól, hogy Luke hűvösen fog viselkedni a lánnyal az után, ahogyan vége lett a prológusnak, de titkon mégis abba reménykedtem, hogy nem foglalkozva a barátai jelenlétével megcsókolja régen látott szerelmét, de ez a köztes út, az ölelés tökéletes volt. A fiúk aranyosak voltak, hogy leléptek, bár köszönni legalább köszönhettek volna – a végén a kommandós dolog is nagyon cuki volt tőlük, kinézem belőlük. Aranyos volt a beszélgetés a főszereplőink közt, jó, hogy részletesen leírtad, mit csinálnak, milyen gesztusaik vannak és ezeket az apróságokat. Mindez sokat elárult a helyzetről, jól lefesti elénk a jelenetet. Én legalábbis láttam magam előtt az egészet. Luke-ot én is szívesen megölelgettem volna, de megértem a lány érzéseit, és azt, hogy mindketten bizonytalanok. Luke arca mulatságos lehetett, mikor megtudta, hogy nem csak(!) miatta jött a lány, hanem dolgozni (is). Mármint félig zavarodott, félig csalódott. Tetszettek a visszaemlékezések, az ahogyan visszagondoltak arra, milyen kapcsolatuk volt, de még mindig arra várok nagyon, hogy megtudjuk, pontosan hogyan jöttek össze, illetve, hogy most mit kezdenek magukkal.
Volt több helyen szóismétlésed, egy helyen múltba váltottál, ahol nem kellett volna, illetve néha fura metonímiákat használt. Pl. nem a szemét tartotta a képen (pfuj!), hanem a tekintetét. Apró hibák, de ha figyelmesen átolvasod a fejezetet, akkor az még élvezhetőbbé válik, mert az ilyesmik sem zökkentik ki az olvasót az élményből.
A vége nagyon hatásos volt. Előttem volt, ahogyan csendesen autókáznak, és egyikük sem tudja, hogyan álljanak a dologhoz. A kérdés különösen jó volt oda, csak a helyedben én azt kérdeztem volna, hogy melyik a rosszabb, de így is jó! Kíváncsi vagyok, hogy a 2. fejezet innen folytatódik-e vagy ugrunk egy kevés időt. Még mindig nagyon tetszik a sztori, és nagy reményeim vannak benne. Csak így tovább!
Ölel, FantasyGirl
Kedves FantasyGirl!
TörlésMégis milyen lenne egy történet, ha már az első fejezetben csók van? Jogos, ebben már lehetne is csók, hiszen már együtt vannak több, mint egy éve, de ebben a helyzetben ugyebár nem olyan egyszerű ez. Mindenesetre a történet pont azért történet, mert még lesznek benne jó dolgok, és kevésbé jók is ;)
Igaz, a köszönés azért illendő lett volna. De szerintem őket is meglepték a lány jelenléte. És, ha belegondolok, hogy mondjuk egy jó ismerősöm régen találkozott a pasijával, nem kezdenék el csevegni a fiúval, hanem hagynám kettesben őket.
Hát, igen... de azt a lány azért mégsem mondhatja, hogy csak miatta jött. Pontosan azért, mert elbizonytalanodott a kapcsolatukat illetően. Húú... én is nagyon várom már, hogy megírhassam a visszaemlékezéseket, az első találkozást, az első csókot. No... meg persze, a mostani első csókot is :))
Szóismétlés, ajjaj... azzal mindig is gondom volt. Elolvasom még egyszer, és remélem megtalálom azokat. A múltasat már kijavítottam, köszönöm az észrevételed. Az a metonímiás nekem nagyon... öm, természetes volt, de így utólag nevettem rajta egyet. Azt is kijavítottam :)
Azt azért elárulom, hogy gyorsan újra közeledni fognak egymáshoz. És a visszaemlékezésekből pedig a fejezetek előrehaladtával egyre több lesz. Bár a vége felé már inkább a jelenre fogok koncentrálni, de most még egy kicsit a múltban élünk. Ha mondhatom ezt. :)
A fejezet nem tudom, mikor jön. Közbejött egy-két dolog, aminek nem kellett volna. De másnem, két hét múlva csütörtökön! ;) Rendkívül hálás vagyok a véleményedért!
Adelaide Owens
Drága Adelaide,
VálaszTörlésKöszönöm, hogy tisztáztuk az évszakot, és még bele is szőtted, hogy hűvös télben járunk, ez nagyon tetszett.
Egyet kell értenem FantasyGirllel, hiszen nem csak ideböfentettél nekünk pár kósza párbeszédet, hanem igazán kifejtetted, hogy mi is történik, ezáltal úgy érezhettük, hogy mi is ott vagyunk velünk.
Úgy érzem, hogy az egymástól távol töltött idő alatt Luke érzelmei színüket vesztették, kifakultak. Azonban ki tudja, talán csak újabb együtt töltött napok, vagy egy csók szükséges ahhoz, hogy újra lángra lobbajon a lány iránt. Minden esetre nagyon bátor tett volt a részéről, hogy így beállított hozzá.
Nagyon tetszett a fejezet, várom már a következőt!
Millió puszi,
Bia
Kedves Bia!
TörlésAz első fejezetet már június elején, de az is lehet, hogy május végén megírtam. És mikor írtad az évszakos dolgot, már tudtam, hogy a következőben már biztos lehetsz abban, hogy hogyan is állunk időjárás ügyileg.
Mikor visszaolvasom a párbeszédes részeimet, nekem még mindig kicsit kevésnek tűnik, de régen ebben nagyon "érzelemmentes" voltam. Viszont még szeretnék fejlődni ebben :)
Mint írtam FantasyGirlnek, folyamatosan közeledni fognak egymáshoz. Nem mondom, hogy mint a matekban (szigorúan monoton csökken), mert azért lesz egy-két dolog, ami miatt lesznek kis hullámok, de lesznek igazán jó részek is :)
Nem tudom garantálni neked se a következő részt, mert blabla meg minden, de nem lesz netem. De próbálok legalább optimista lenni! ;) Köszönöm, hogy írtál! <3
Adelaide Owens
Drága Adelaide!
VálaszTörlésMeg kell mondjam, hogy ez a fejezet meglepett, mert arra számítottam, hogy vagy nagyon sokat fognak beszélgetni a szereplők, főleg a kapcsolatukról, vagy nagyon keveset. És a fejezetet elolvasva nem tudtam eldönteni, hogy akkor most inkább melyik felé hajlik a mérleg, de végül úgy döntöttem, hogy bár annak ellenére, hogy beszélgettek, nem túl sokat beszéltek a kapcsolatukról. Sebaj, majd akkor a következő fejezetben! :)
Tetszett ez a rész is, nagyon könnyedén vezetted át az egyik jelenetet a másikba, és ezért tisztelettel nézek rád, ugyanis nekem általában ez megy a legnehezebben írás közben. :) Különösen tetszett, hogy több visszaemlékezést is cselesen bele tudtál szőni a jelenben zajló események fonalába, nekem nagyon tetszett, hogy így oldottad meg a nosztalgiázást. :)
Luke reakciója érthető volt szerintem, de azt is megértettem, hogy a lány miért volt ideges, ugyanakkor izgatott a rész alatt. Teljesen reális volt a két fiatalt így látni, hogy még ők sem tudják, hogy hogyan közeledjenek egymáshoz, és ez engem kicsit megmosolyogtatott. Nem tudom szabadna -e ezt tenni egy olvasónak, látva, hogy még ők sem tudják hányadán állnak, de szerintem aranyos párt alkotnak.
Nagyon tetszett ez a fejezet is, remélem, hogy a következőben akkor már többet tudhatunk meg róluk, a kapcsolatukról, és több visszaemlékezést olvashatunk. De hidd el, ez a tempó pont jó: csak szépen lassan közelednek egymás felé, de ez pont jó. Még az olvasónak is élvezetesebb így nyomon követni az eseményeket. ;)
Minden jót és sok sikert a következő fejezettel kapcsolatban! <3
With love,
Miss Sunshine
Kedves Miss Sunshine!
TörlésHát, sikeresen megleptél hosszú kommenteléseddel, de szívesen olvastam :)
Ó... ne aggódj, lesznek még beszélgetések bőven :)) De még mennyi! ;) Hmm... pedig szerintem nagyon rossz vagyok az átkötésekben, főleg ha két eseményszál van, és még közötte eltelik egy kis idő. De örülök, hogy így gondolod :)
Aranyos pár, hát... végülis igen, de lesznek nagyon cuki részek, legalábbis így tervezem. Mert a kapcsolatukat ilyen...könnyedén képzelem el. De ez majd kialakul :)
Nem is szeretném elkapkodni, de remélem, nem húzom sokáig sem. De ezt majd úgyis megtudod. És nyugodtan szólj rám, ha esetleg húznám. Bár én is minél hamarabb írni akarom a csókot, az együttlétet és a többit :)
Köszönöm még egyszer <3
Addy Owens