2014. szeptember 18., csütörtök

10. fejezet

Kedveseim!
Hogy tetszik az új dizájn? Hm... remélem, elnyeri a tetszéseteket! Ami pedig engem illet, ezeket a sorokat még hétfőn írtam abban a tudatban, hogy csütörtökig úgysem jutok géphez. (Tekintve, hogy csütörtökön hosszú napom lesz.) Ami pedig a részeket illeti, áttérek a kéthetes hozásra, mivel nem tudok annyit géphez ülni, hogy hozzak tartalmas részt. Úgyhogy a következő rész október 2-án jön!
Annyira, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ehhez a részhez!
Adelaide Owens

- Igen, elég helyes - válaszol titokzatos mosollyal, mire integetek a hölgynek, és sasszézva megfordulok. Egy pillanatra megáll a szívem, de aztán hevesen dobog tovább. Luke engem néz, és hozzám közelít, Ashtonhoz kisgyerekek rohannak. Michael és Calum pedig kifelé tartanak az épületből. De az utóbbiaknak csak töredékét fogom fel, a zajok tompává válnak, és a tekintetem csak egy személyt néz: Luke-ot. Hosszú, vékony lábaival hamar elém ér, egy-két lépéssel előttem megáll, és zsebébe teszi a kezét.
- Szia, Luke - vigyorgok rá, mint aki most kapta meg kedvenc játékát. Luke kicsit közelebb jön hozzám, mikor többen is megpróbálnak kettőnk között átmenni bőröndjeikkel. Majd ő is maga mellé húzza a fekete görgős táskát, és rám szegezi azokat a tengerkék szemeket.
Legszívesebben rögtön megcsókolnám, és kezeimet a nyaka köré tenném. Azonban a tömeg emlékeztet arra, hogy nem csak mi vagyunk. Ráadásul a helyzet sem egyszerű, hiszen vegyük példának a rejtélyes Leigh-t vagy éppen azt, hogy Luke nem biztos, hogy már viszonozza az érzelmeim.
- Szia – köszön ő is, majd a hátam mögött megjelenő Calumra tekint. Az érkező fiút úgy látszik, felébresztette az, hogy el kell hagyni a repülőt, mert tekintetében az álmosság tükröződik vissza, haját pedig kusza tincsek alkotják. Rám tekint, és meglepő módon mellettem marad.
- Srácok, van kedvetek átjönni hozzám ebédre? – kérdezem meg, mikor eszembe jut tegnapi ötletem. Luke azt mondta, hogy ha hazajönnek, mindenképp szeretne hozzám átjönni. Reménykedem abban, hogy nem felejtette ígéretét. Azonban mégis izgulok, mert közbejöhet bármi: interjú, koncert vagy már megbeszélt találkozó.
- Ó… szívesen – csillan fel a szeme Luke haverjának, aki már titkolni sem tudja mosolyát. Azt nem tudom megállapítani, hogy szimplán csak az étel gondolatára teszi mindezt, vagy titkon abban reménykedik, hogy közelebb kerülünk egymáshoz Luke-kal.
- Megígértem – válaszol a szőke hajú előttem, mire megkönnyebbülten újra veszek levegőt – fel sem tűnt, hogy pár másodpercig nem szívtam. Luke a szemembe néz, és tudom, hogy a legutóbbi találkozásunkra gondol. Elmosolyodok, és Calum ekkor köszörüli meg torkát.
- Öm, Luke, szerintem vigyük haza a bőröndöt, aztán menjünk át Emmához – szólal meg egy kisebb csend után a barnább bőrű, és megpaskolva Luke hátát kelti fel a figyelmét. A két fiú összenéz, majd a magasabb Luke bólogatva jelzi beleegyezését.
- Akkor délben – mondja, mielőtt mindketten elköszönnek, és távoznak a kijáratnál.
Luke-kal még régen megbeszéltük, hogy a reptéren nem fogunk soha együtt sétálgatni, és esetleg együtt elhagyni az épületet. Abból az emberek egyből arra következtettek volna, hogy együtt vagyunk, ami határozottan igaz volt, de ezt a kapcsolatot csak egymásnak szerettük volna – az emberek tudta nélkül.
Határozottan jó érzéssel tölt el, mert lehet, hogy erre a srác esetleg emlékezik. Ha nem is, én reménykedem abban, hogy még sokszor csináljuk ezeket a találkozásokat a repülőtéren. 

- Ne már, hogy sohasem láttál romantikus filmet! - akadok ki, amit hangszínem is biztosan érzékeltet. Howard - Mark középiskolai beceneve - csak megvonja a vállát, miközben tekintetével hol engem néz, hol a telefonját bámulja. Vendégeknek és lakótársamnak mindeközben készítem egy olasz recept alapján a bolognait. Illata már egészen körbeöleli a szobát, és az órámat nézegetve tudom azt is, hogy nemsokára megjelennek a meghívottak is.
- Részleteket láttam a Szerelmünk lapjaiból, azt is csak azért, mert az excsajom kérte - mondja, mikor megkavarom a szószt a tepsiben. A következő hang már sokkal izgatottabbá tesz: megszólalt a csengő.
- Tippelek, Molly volt az? - kérdezem meg tőle, miközben mindketten az előszoba felé tartunk. Mielőtt még kinyithatnám az ajtót, gyorsan megnézem a hajam, és megállapítom, hogy förtelmesen néz ki.
- Igen, ez ennyire egyértelmű volt? - tudakolja meg, miközben én nyitom az ajtót. Valóban a vártak jelentek meg: Luke és Calum. Mindketten úgy festenek az ajtó előtt, mint akik rosszba sántikálnak, pedig nem volt semmi ilyen, csak nem magukat adták.
- Molly odavolt a romantikus filmekért - jegyzem meg halkan, mire a másik csak egy "túl jól ismersz" arcot vág. Ezután a fiúkhoz fordulok, akik kevésbé tűnnek lelkesnek. - Gyertek srácok beljebb! Az előszobában nyugodtan ledobhatjátok cuccaitokat, és érezzétek otthon magatokat! - mondom mosollyal az arcomon, miközben beintiválom őket. Arrébb állunk Markkal, míg az érkezettek leveszik cipőjüket, és pulcsijukat felakasszák az előszoba erre alkalmas kialakítására. Közelebb jönnek hozzánk, és akkor jut eszembe, hogy igazából nem mindenki ismeri egymást.
- Mark a lakótársam, a program keretében - mutatom be zenész ismerőseimnek a fiút - Luke és Calum pedig bizonyára ismerős neked - mondom régi osztálytársamnak, aki eddig is figyelmesen nézte a fiúkat. Tudom, hogy látta már őket valahol: esetleg CD-n, poszteren, plakáton vagy szimplán videót vagy a zenéjüket. És látom arcán a felismerést.
- Részemről a szerencse - szólal meg, majd kezet ráz a fiúkkal. Elmosolyodnak mindannyian, majd Mark elképedve néz rám.
- Mondd, honnan is ismered őket? - kérdezi meg, mikor nekidőlök az ajtófélfának, és kezeimet a mellkasom előtt összekulcsolom. Luke-ra tekintek abban a reményben, hogy ő is emlékszik első találkozásunkra. Szeretném, hogy neki is ugyanakkora emlékként szerepeljen a mindennapjaiban.
- A banda egyig tagjával Londonban, a szüleim hoteljében. Luke-kal Miamiban, Calummal és egy másik taggal pedig szintén Londonban, de az már máskor volt - mondom neki röviden azt, ami a valóságban sok időt ölel át. Hiszen legelőször Asthonnal találkoztam, mikor egy ügyet kellett intéznem a szobájukkal kapcsolatban. Igaz, nem dolgoztam ott, de szüleim kihasználták, hogy kommunikatív és nyílt személy vagyok.
Akkoriban nem ismertem a bandát, és így a dobos srác is ismeretlen volt számomra. Ám hosszas beszélgetés végén úgy köszönt el tőlem, hogy nég hozzá tette: fogok még hallani róluk. És ebben igaza is lett.
- Minket is láttál Miamiban - javít ki Calum, és tudom, hogy igaza van. Ugyanis unokatestvérem 18. születésnapi partiját Miami egyik leghíresebb bárjában tartották. És természetesen ki nem hagyhattam, és mivel meghívott is voltam, nem is igazán volt más választásom. Akkor találkoztam ismét Ashtonnal, aki felismert, és bemutatott a mellette andalgó Luke-nak. Nem is hittem volna, hogy ezzel a cselekedetével ekkora lavinát indít el.
- De akkor nem igazán találkoztunk, csak láttalak titeket - indoklom meg, hogy mégis miért nekem van igazam. Ugyanis akkor végig Luke-kal beszélgettem, szóba is jött a bandája, és megmutatta a lötyögő bandatársait. Igen, ennyire találkoztunk akkor.
- Hmm... finom az illat - jegyzi meg Calum erősen beleszagolva a levegőbe. Erre én a konyha felé mutatok, és semelyik srác sem hezitál, hogy elinduljanak az asztal felé.
Mindannyian leülnek a megterített asztalhoz, de Calum hamar megunja az egy helyben ücsörgést, és hozzám lépked hasonlóan vékony lábaival.
- Tudod, hogy húzzátok egymás agyát? - tudakolja meg a tűzhely mellé dőlve, miközben a tányérokra rakom a friss bolognait. Az illata fenséges, így abban reménykedem, hogy ízre is elég jó lesz.
- Nem igazán - válaszolok, majd felveszek két tányért, és készülök az asztalnál beszélgető Luke-hoz és Markhoz. Azonban Calum úriember módjára felajánlja, hogy segít hozni azokat.
Míg az asztal fele sétálunk, megfigyelem a Markékat. És félek, hogy valami olyan témát kezdenek el firtatni, mely esetleg kínossá válna vagy esetleg félreérthető lenne.
- Hmm... már az illata is mennyei - szólal meg Luke, mire nekem nagyot dobban a szívem. Úgy érzem, a dicséretre is pirulok, és zavaromban - miután letettem a tányérokat - piszkálgatni kezdem az orrom.
- Jó étvágyat - mondom, és mivel Calum elfoglalja a Howard melletti szabad helyet, leülök Luke mellé - tudom, hogy direkt csinálta. Erre halványan elmosolyodom, majd a villámra csavarok egy adag tésztát.
Miután mindannyian elegendő mennyiséget megeszünk a tésztából, Calum kitalálja, hogy lemehetnénk a partra. Marknak megbeszélt telefonbeszélgetése van, így tenger melletti homokos részre csak hárman megyünk.
- Luke mondta, hogy nemsokára kijön az Amnesia klipje? - kérdez rá a jobb oldalamon sétáló új-zélandi, mire én Luke-ra szegezem tekintetem mérgesen, mint aki haragszik rá amiatt, hogy nem tájékoztatott.
- Pedig akartam - emeli fel védekezően a fiú kezeit, mire elnevetem magam. - És elég király lesz! - teszi hozzá a távolba nézve, mire szemeiben tükröződik a lemenő napfény narancsos színe. A szempillái és a haja színe is halványsárgának tűnik a naplementében, és örülnék, ha most le tudnám állítani az időt.
- Az első bandatalálkozás lesz benne - egészíti ki Luke haverja egyetértve a sráccal. Arcára széles mosoly terül el, melyben sok hónapi munka és az élvezet jelét látom.
- Tényleg? Nem is tudom, hogyan találkoztatok - lepődök meg tudatlanságomon, és ezzel a témával olyannyira fellendítettük a napot, hogy már idő sem volt kínos csendre. Nagyrészt ők voltak a téma vagy a zene, de akadt olyan is, mikor szüleim hoteljéről kérdeztek vagy éppen az unokatestvéremről. És hiába pont a banda két legbeszédesebb tagja nem volt itt, mégsem akadt olyan téma, melyhez nem tudott volna bármelyikünk valamit hozzáfűzni. A hangulatot rontotta az a tudat, hogy holnap egész nap dolgoznom kell. És valahogy most nincs kedvem pincérkedni.
- Most miért? Szerintem jól festettél abban az úszószemüvegben! - próbálom tudtára adni a még mindig jobb oldalamon sétáló fiúnak, hogy igenis helyes volt a "Don't Stop" videóklipjében, abban a sárga cuccban. A fiú éppen visszareagálna erre, mikor megcsörren a telefonja. Előveszi a farzsebéből, majd leáll, és mi is így teszünk.
- Anya nagyon hiányol - mondja üzenetének témáját, mire én megértve bólogatok - Köszönöm az incsiklandozó ebédet - néz rám, mire én legyintek egyet. Az elköszönése túl gyors volt ahhoz, hogy felfogjam, kettesben fogok maradni Luke-kal. Addigra már távolodó alakját figyelhetem, mikor ez leesik.
A sétát szó nélkül folytatjuk, immár nem tudom milyen nagy távolságra az otthonomtól. A homok puhasága kényeztetően hat a lábamra, és legszívesebben levenném a cipőt, mert így nem teljes a kényelem. Ám ahelyett, hogy ilyen kis apróságokon gondolkoznék, nem tudom, mit osszak meg Luke-kal. Minden eszembe jut, de semelyiket sem találom helyén valónak.
- Tudod, hogyan néz rád? - kérdezi minden kertelés nélkül, mire nekem kis ideig a lélegzetem is fenn akad. Olyannyira lesokkol hirtelen kérdése, hogy még le is állok.
- Ki? - értetlenkedek, miközben Luke igencsak ideges vonásaival nézek szembe. Nem néz rám, mintha tartana a további reakciómtól. A száján lévő piercinget piszkálgatja. És akkor hirtelen összerakom a képet - Luke, kérlek. Nincs köztünk semmi - szólalok meg fanyar hangon, és a hirtelen sokk után már csak szimpla kijelentésként ejtem ki a számon. Mark és köztem az égvilágon semmi sincs. Bár némely cselekedetét nem igazán értem, de akkor mindig Luke jut eszembe: az elkápráztató mosolya, sokat mondó szemeit és a jellegzetes férfias illatát, melyet a parfümjének köszönhet.
- Tudom, hogy nagyon önző vagyok, de így csak én akarok nézni rád - jelenti ki olyan arcon, hogy nem sokon múlik az, hogy sajnálatból megöleljem. Ám az álmatlan éjszakákon, borús nappalokon eleget mondogattam magamnak: ez a való világ. És bár úgy tűnik egy pillanatra, hogy ez a gondolat a srác közelében az értékét veszti, eszembe jutott egy olyan személy, aki mély szakadékot teremtett köztünk.
- És mi van Leigh-vel? - kérdezek rá nyíltan, mert úgy emlékszem, múltkor éppen ezt szerette volna tisztázni velem, mikor is a lány felhívta telefonon.
- Semmi nincs köztünk.
Tudom, hogy ezektől a szavaktól jobban kéne éreznem magam, ám valahogy több bizonyíték van arra, hogy igenis közel állnak egymáshoz. Hiszen miért lenne meg a száma Luke-nak? Csupán a véletlen műve volna az, hogy ő is ott volt azon a bizonyos interjún?
- Az igaz, hogy mi ismerjük egymást. Bent volt a She looks so perfect klippünkben. A szünetekben kezdett el velem beszélgetni. De Leigh csak a hírnevet akarja, mi egy évig titkoltuk az emberek elöl a kapcsolatunkat. Tudom, hogy te... - akad el Luke először az őszinte monológjában. Meglepődően tapasztalom meg, hogy nyíltan tud erről beszélni. Ezért egy ideig csak meredten szegezem tekintetem felsérózott szőke hajára, hol a kék szemébe, mely még mindig ugyanúgy tekint rám, mint egy évvel ezelőtt.
- Nekem Te számítasz... nem a hírneved - mondom, miközben közelebb lépek hozzá. Mellkasára fektetem kezem, ez az ötlet hirtelen volt, és egy kis ideig csak a szíve dobogását hallgatom. Feltekintek a nálam legalább másfél fejjel magasabb srácra, és érzem, ahogy a közelségétől elpirulok. Egy ideig tétován semmit sem tesz Luke, aztán ezt megunja.
- Ne szórakozz velem! - mondja türelmetlenül, és lehajol hozzám, hogy ajkait az enyémre tapassza. Ismerős érzés járja át a testem: ahol megérint a nyakam hajlatánál, bizsereg a bőröm, a szívem hevesen ver, és a csókot pedig idő alatt kigyakoroltunk, immár teljesen egymásra hangolódva. Kezei a derekamra csusszannak, és még közelebb visz magához.
Annyira hirtelen történik mindez, hogy még csak fel sem fogom, milyen szerencsés ember vagyok. Az összes kételkedés megszűnik, melyet a félelmeim tápláltak. És ahogyan a szemeibe néztem, mintha nem is távolodtunk volna el sohasem.
Nyaka köré fonom kezeimet, hogy a magas srácot közelebb vonhassam magamhoz. Közben érzem, ahogyan egy-két rövid hajával találkozik kezem. Egyik tenyerét becsúztatja pólóm alá, és ahelyett, hogy testem libabőrössé válna a hűvös esti szélben, inkább csak forróság tölt el. Közben olyan sok minden volt benne a csókunkban: az elmúlt hónapok vágyai, távollétek, ifjúság, a ma reménysége. Minden.
A levegő csak zavaró tényező a csókcsatánkban, így a mellőzés miatt a tüdőm levegőért kapkodik. El kell távolodnom a sráctól, de kezeim karján lecsúszásakor lent maradnak a csuklójánál, és nem engedem el azt. Viszont a cselekedetem nem tántorít el attól, és valószínűleg testem önkénytelen reflexe is az, hogy levegőhöz jussak. Luke-ra pillantva pedig észreveszem, hogy ő is hasonlóképp van.
- Nem változtál te semmit - jegyzi meg pár pillanat múlva, mikor már rendeződni látszik mindkettőnk szívverése és levegővétele. Elnevetem magam, majd átölelve a derekát tekintek rá. Kék szemében tükröződik a napfény elalvó narancsos árnyalata, szája pedig gödrökben végződik. És ekkor elhiszem, hogy minden az ég világon rendben van.

9 megjegyzés:

  1. Ah, Addy mit csinálsz velem???

    OMG! Olyan fangörcsöt kaptam a végére, hogy csak na! Nem sok kellett, hogy ne vigyoromba képbe a szembe jövő embereket - furán néztek volna rám, az biztos. Ó, hogy örülök nekik! Na, de térjünk vissza az elejére!
    Az előző fejezet függővégéért határozottan kárpótoltál ezzel a fejezettel. Sőt, szerintem ez lett az eddigi kedvenc fejezetem ebben a történetben! Ez a Miami pedig már piszkálja a csőrömet. Értem én, hogy a lány jómódú családból való, de hogy csak úgy kiugorjon Miamira? nekem merész elképzelésnek tűnik, de ám legyen, Örülök, hogy immár itt is megtudtuk, hogy miképpen találkoztak .De azért szívesen olvasnék róla, az első benyomásokról egy visszaemlékezést! Mark pedig nekem is gyanús volt már egy ideje, úgyhogy nincs egyedül Luke ezzel a gondolatával, de ahogyan kibökte, hogy csak ő akar így nézni a lányra... aw! Istenem majd elolvadtam! Aztán végre megbeszélték, hogy mi van Leigh-tel, aztán istenem, ez a pasis megszólalás, hogy ne szórakozzon velem! Mindent imádtam, komolyan! Nagyon erőteljesen shippelem őket, úgyhogy remélem ezek után is minden rendben lesz! Jaj, úgy aggódom, hogy jön a dráma, mert a lánynak haza kell utaznia meg minden. Na ,de most megint örömtáncot járok, amiért minden rendeződött - egyelőre! Szóval köszönöm ezt az imádnivaló fejezetet, rám fért egy ilyen!
    Személy szerint a design is nagy kedvencem, a kék Luke szeme miatt alap, hogy passzol a történethez, és nagyon tetszik a fejlécen az írás a háttérben. Alig várom a folytatást, neked pedig kitartást kívánok a sulihoz! <3

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága FantasyGirl!

      Először komolyan megijedtem :D
      Örülök, hogy a kedvenc fejezeteddé vált, én pedig már nagyon régen meg szerettem volna írni ezt a részt :) Hisz ez egy második első csók, nem? ;)
      Miamiról pedig már megtudhattál több, mindent a legutolsó részben, tehát a 12. fejezetben. Így már nem is tűnik annyira irreálisnak, ugye? Legalábbis remélem! :) Ahhh... és lesz - volt - első találkozás, nem kell aggódnod! A ne szórakozz velem szöveget pedig muszáj volt beleírnom. Egyszerűen csak kipattant a fejemből, és kénytelen-kelletlen kellett beleraknom.
      Dráma lesz-e vagy sem, azt nem tudhatod még. De szerintem sejted, hogy happy-end lesz. Bár, okozhatok még meglepetést! :D
      Örülök, hogy tetszik a dizájn, a kékre én is ezért gondoltam, valamint Ausztrália miatt is :)
      Köszönöm a jókívánságot, én is sok sikert kívánok az egyetemhez! <3
      Addy

      Törlés
  2. Drága Adeliade Owens!
    Egyszerűen fantasztikus, mint mindig. Imádtam... ÚRISTEN LUKE!!! ahwww!!!
    Bocsi ennek ki kellett jönnie! :D
    Szóval... a részt imádtam, magát a történetet meg még jobban. Fantasztikusan írsz, és OMG az a mondat Luke-nál: "Ne szórakozz velem" áááá!
    Nagyon tetszik a design is, imádom. Ez egy... nem is találok rá megfelelő jelzőt. Imádom... ennyit tudok rá mondani, amit szerintem már kezdesz unni, de nem tehetek róla, .Alig várom már a következő fejezetet, hogy azt is mint eddig mindegyiket végig izgulhassam :D
    xx Névtelen <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Olvasóm!

      Örülök, hogy ezt válthattam ki belőled! :D
      Fantasztikusan írok? Attól még messze vagyok, de gyakorlás teszi a mestert. És, mint FantasyGirlnél is írtam, annak mondhatnak el kellett hangzania :))
      Nem unom ezt a szót, jól is esik! És örülök, hogy tetszik a dizájn! A részek folyamatosan jönnek! :)
      Köszönöm, hogy írtál <3
      Addy

      Törlés
  3. Juj Adelaide! :)
    Ez a rész is remek lett. Lukeék olyan aranyosak voltak, ahogy leírtad el is tudtam képzelni! :3 Imádom ahogy írsz és a design is fantasztikus lett. *0* ^^ Izgatottan várom már a kövi fejit, addig is ölel♥:
    xxCat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cat!

      Annyira örülök, hogy ezt mondod. Mármint, hogy el tudod képzelnia szituációt. Ugyanis ebben szeretnék még egy kicsit fejlődni, de ezek szerint jó úton haladok :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál <3
      Ölel,
      Addy

      Törlés
  4. Szia! Mikor lesz új rész? Már nagyon várom, szeretem a blogodat. Siess lécci :)
    Puszi Jen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jen!

      Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom a késést, de most már kikerült. És örülök, hogy így gondolod! :)
      Addy

      Törlés
  5. Drága Adelaide!

    Na, azért! Már mióta vártak erre az olvasók, erre a csókra, és vallomásra, és végre, hogy ők is bevallják maguknak és egymásnak az érzéseiket! És most megkaptuk, úgyhogy júpiii! :D
    Nagyon-nagyon aranyos rész volt a repülőtértől kezdve az ebéden át a tengerpartig, és ugye a csókig, és azért legalább tudtunk meg egyet s mást ebben a fejezetben. Például, hogy hol találkoztak, hogyan, kivel, aztán Leigh is szóba került, Mark is tett azért dolgokat, és hát nem mondom, hogy utálom a srácot, mert nem, de azért jelentse már ki, hogy mit érez, és akkor annyival könnyebb lenne minden! Na, de hát ezért várjuk majd a folytatást, nem igaz? :D
    Luke nagyon-nagyon aranyos volt, ez a "Na, ne szórakozz már velem!" annyira jó volt oda, annyira belepasszolt, és annyira pasis és élethű volt. Nagyon tetszett az a rész, mind írásilag, mind párbeszédileg, egyszerűen nagyon a helyén volt. És a vége... áw... már alig várom a következő részt! <3

    With love,
    Miss Sunshine

    VálaszTörlés