2014. augusztus 21., csütörtök

7. fejezet

Drága Olvasóim!
Bocsánatot szeretnék kérni a dizájntalanságért, és kép nélküli fejezetet. Még át sem olvastam, de nem vagyok gépközelben. Azért remélem, örültök :) Azóta sikerült netközelbe kerülnöm, és így át is olvastam. Mindent el is intéztem, ha jól tudom. Köszönöm a díjat, a rendszeres olvasókat, a véleményeket és a megtekintést! Ösztönöztök az írásra <3
Adelaide Owens 
Lábaim idegesen koppannak a járdán, és próbálom nem figyelembe venni azt, hogy Luke követ. Miért is teszem ezt? Nem tudom. A döntésem nem ésszerű, logikus, csupán csak meg szeretnék futamodni attól, hogy megtudjam az igazságot. Ugyanis félek, hogy az igazság fájdalmasabb, mint amilyennek én azt hiszem.
A fiú mellém siet, és aztán velem együtt tartja a tempót. Kezével megérinti az enyémet, és amint az bizsergésbe kezd, elrántom. Zavar, hogy most is így érzek, pedig egyáltalán nem szeretnék.
- Most miért haragszol? - tudakolja meg őszinte értetlenséggel, mikor rájön, hogy engem nem tud leállítani. Azonban érezhetően lassítok, mert ez a fajta viselkedésmód nem rám utal. Mindig is vidáman kezelem a helyzeteket, ha ezt nem is tehetem, legalább hamisan, de mosolygok.
- Hogy miért? - adom meg a kezdőlöketet saját magamnak, mikor is megállok, és szembefordulok a fiúval. Ő a Nap sugarai miatt  hunyorogva néz rám kék szemeivel, miközben én testem előtt keresztbe fonom a karomat, majd folytatom - Leigh állandóan a közeledben van. Te pedig koncerteken és interjúkon töltöd a napod nagy részén. Az időd többségén pedig nem is Ausztráliában vagy. És hazudtam neked, mikor idejöttem, és azt mondtam, hogy a program miatt vagyok itt. Mert nem… hanem csak is Miattad!
Tör ki belőlem minden, ami az elmúlt hónapok alvatlanságát, nyugalmatlanságát okozta számomra. Monológom végére mély levegőt veszek, mert úgy érzem, minden oxigén kifogyott a tüdőmből hirtelen megszólalásom miatt. Arcomon kiül a fájdalom, a srác pedig piercingjét piszkálgatva gondolkodik a válaszon. Kék szemei mintha erősebben csillognának, mint pár perccel ezelőtt. Közelebb jön, és tekintete az ajkamra téved. Érzem, ahogyan pirulok, és a gondolat, hogy több hónap után megcsókol, melegséggel tölt ez. Azonban ennek nem itt a helye, és ez a srácnak is eszébe jut. Vagy szimplán a félretekintésem miatt gondolja meg magát?
- Leigh… a közeledbe sem érhet – válaszol tömören. Hogy néha hogy ki tud akasztani rövid válaszaival! Sohasem tudhatom, hogy félrehallottam csak vagy az igazat mondja-e. Azonban azt megtudtam a hónapok alatt, hogy Luke amúgy is ilyen. Nem beszédes, és sokkal jobban szereti hallgatni, ha más beszél. Néha nehezére is esik megszólalni, de akkor tudom, hogy szimplán csak gondolkodik. – Ami pedig a telefonomat illeti, kikapcsolom – találja ki, majd ki is kapcsolja az iPhone-ját, amit aztán a zsebébe csúsztat. Ez a cselekedete mosolygásra ösztönöz, és nem is tudom levakarni az arcomról.
Aztán lassan, de mindketten kezdünk feloldódni, és azt bár semelyikünk sem tervezi, de rójuk az utcákat fel s alá, közben pedig különböző témákat hozunk fel. Külső szemszögből sablonosnak vagy unalmasnak tűnhet, de mi mindig is olyan témákról beszélünk Luke-kal, amiket mással nem szívesen osztunk meg. Például szóba jött Afrika és szegénysége, a márkás ruhák és áraik. Zenészek, akik befutottak, és Luke mégsem kedveli őket személyiségük miatt. És tudom, hogy ilyet nem mindenkinek mond el, hiszen hamar pletyka lenne ezekből. És ezért különlegesnek érzem magam.
- 3 napig Spanyolországban leszünk - szólal meg az oldalamon sétáló, miközben kezeit a nadrág zsebébe mélyeszti. Tekintetével a távoli házakat mustrálja, és könnyen lehet, hogy pont azt, amelyikben megszálltam.
- És mikor indultok? - kérdezek rá felé fordulva, miközben erősen próbálkozom nem kimutatni, hogy fájdalmasan érint távozása.
- Holnap hajnalban - válaszol könnyedén, de tudom, hogy csak rutinszerű felelése tette ilyenné.
Megtapasztalni sohasem fogom, milyen is ilyen pörgős, rajongóktól teli életet élni. Milyen szinte minden nap utazni. És milyen az, mikor nem láthatom a rokonaimat, szeretteimet, akár hosszú hónapokon át.
- Voltatok már ott biztosan - jegyzem meg kijelentve, de egy csöppnyi kérdő hangsúly is megbújik a megszólalásomban.
- Persze. Calumnak már kedvenc étterme is van - neveti el magát Luke, mire én is elmosolyodok. A másik megigazítja szemébe lógó tincseit, és ez eszembe juttatja azt az időt, mikor még minden szó nélkül magam nyúltam oda. A már csak pár háznyira álló épületre pillanok, mely egy hónapig a részemmé válik.
- Nincs kedved bejönni? - kérdezek rá, és a pasztellkék falú házra mutatok jelezve, hogy sétánk hamarosan befejeződik.
- Össze kell pakolnom holnapra, meg anyutól el szeretnék még köszönni. De azt megígérem, hogy ha hazajövök, akkor átmegyek - néz rám a sétánk közben először, így válaszom csak egy bamba bólogatás, mikor tengerkék, csillogó szemébe nézek.
A fehérre festett fa kerítés előtt megállok, majd szembefordulok a másikkal, aki szintén lelassít, majd végül ő is megáll. A mögöttem lévő épületet nézi, mint aki el szeretné raktározni emlékeiben, hogy később is eszébe juthasson.
- Van egy rossz hírem... - mondom, miközben kerítésnek dőlök. Vigyor terül az arcomra, amiért Luke átlagos, féltátott száját látom meg erre a kijelentésre. - Kékre lett festve a szobám - látva a srác megkönnyebbült arcát, nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Enyhén beleboxolok Luke igencsak izmos karjába, jelezve ezzel, hogy ne vegye komolyan.
- Biztos vagy benne, hogy az kék? - tudakolja meg folytatva a civakodást, és látom rajta, hogy ő is élvezi. A mögötte elsuhanó autó eszébe juttatja, hogy távozni készült, és sejtésem szerint ő sem tudja, hogyan köszönjünk el egymástól.

- Akkor jó utat, és várlak... szerdán? - kérdezek rá elgondolkodva, mire ő egyetértően bólogat. Féloldalas mosolyra húzódik a szája, majd elköszön tőlem. Távolodó alakját addig figyelem, míg el nem fordul az utca végén.



A péntek délután már szinte rutinosan telik: pihenés a tv előtt, sétálok a városban vagy éppen kipróbálok egy új receptet. A mai napon a sütikészítés válik a programommá, amit az étterembe láttam, és olyan fenséges illata volt, hogy elkértem a szakácstól a receptet. Hasonló a muffinhoz, csak az alakja a konzervre emlékeztet és karamellizált a külseje. Azt nem sikerült megtudom - a szakács igen elfoglalt volt -, hogy ez ausztrál ételkülönlegesség vagy ő maga találta-e ki, de meglehetősen korgott a gyomrom a munkanap végére a süti illatáról.
A sütő csipogva jelzi az édesség készenlétét, mire a "büszke ausztrál vagyok" köpennyel odacaplatok, hogy kivegyem azt. Nyitáskor a tűzhely belsejéből gőz áramlik fel, és érzem is, amint a melegtől legurigázik a homlokomon egy izzadságcsepp. Nincs is más hátra, mint az, hogy a karamellt ráöntsem, majd a legjobb hatásért tároljam a hűtőben pár órát. Éppen becsukom a hűtőajtót, mikor Mark lépteit hallom közeledni.
- Szia - köszönök neki, miközben nekidőlök a konyhaszekrénynek. Egy kis pihenés jót tesz a sütés után. Ugyanis nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy sütök-főzök. Otthon anya szokott főzni, hiába is volt sok munkája. Szüleimnek egy sikeres hotel vállalata van, így eléggé elfoglaltak. Azonban rám szakítanak időt, amikor csak kell.
- Szia - köszön ő is, majd felveszi azt a pózt pontosan előttem, ami miatt szinte már úgy érzem, hogy utánoz. Jobbra nézek, mert mégiscsak furcsa lenne, ha őt nézném. Kinézve az ablakon megpillantom a fát, mely nem messze tőlünk helyezkedik el. A szél erősen fúj, ám a Nap hét ágra süt. Hirtelen hunyorognom is kell.
- Izé... - kezd bele, mire rá emelem a tekintetem. Beszélgetni jött? Nem tagadom, meglepődtem. Ő folytatja - A Luna Parkban holnap féláron van, ha párosan megyünk. Nincs kedved velem jönni? Aztán, ha gondolod, szétválunk a jegyvásárlás után.
Egy ideig csak bamba képpel bámulok rá, aztán rájövök, hogy talán válaszolnom kéne. A srác ötlete tetszik, mert olyan vagyok, hogy bármilyen kalandban részt veszek. Ami meg a programot illeti, terveztem már, hogy oda mindenképpen elmegyek.
- Rendben, menjünk - válaszolok neki mosolyogva, majd ő ezt tudomásul véve elvonul. Hallom még, ahogyan csoszogva a lakrészéhez vonul, majd becsukja maga mögött az ajtót. A konyhaszekrényen pihenő ásványvízből kiöntök egy keveset a poharamba, majd elmélázva nézem a semmit.
Annyira érzem, hogy már nincs itt. És, hogy három hosszú napig nem lesz itt. És már most rettenően hiányzik. Ő, a csókja és mindene.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Adelaide!
    Ma találtam rá a blogodra és konkrétan egész nap azt vártam mikor teszed fel az új részt. Megérte a várakozás, fantasztikus fejezetet írtál. Emma és Luke igazán aranyosak voltak. Már kezdtem reménykedni, hogy Luke megfogja Emma kezét vagy ne adj isten megcsókolja, de úgy tűnik erre még várnom kell. Minden esetre imádtam ezt a részt, siess a következőket.
    xx Valerie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Valerie!

      Eredetileg nem is raktam fel volna részt, mert nem volt netem, és gépközelben sem voltam. De aztán mobilneten felraktam, mert olvastam a chatben, hogy valaki már nagyon várja a részt :)
      Nagyon megfoghatott a történet, ha el is olvastad az egészet. Én pedig nagyon-nagyon örülök ennek. A csók, hát... arra még várni kell. :)
      Köszönöm, hogy írtál <3
      Adelaide Owens

      Törlés
  2. Szia! :)
    Nemrég kezdtem el olvasni a blogodat, és egyszerűen imádom. Ez a rész is, mint mindegyik fantasztikus lett. Csak így tovább. Várom a következő részt. :D
    -Névtelen ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen! ;)
      Örülök, hogy így gondolod :) Remélem, suliidőben is tudom ilyen gyakorisággal hozni a részeket, és nem veszt az értékéből. Köszönöm, hogy írtad ezt a pár sort. Végtelen hálám,
      Adelaide Owens

      Törlés
  3. Drága Adelaide!

    Mobilról olvastam el a fejezetet, de az így is nagy élvezet volt. Reménykedtem benne, hogy Luke a lány után megy, így nagyon örültem, hogy igazi úriemberként valóban így tett. Csalódtam volna benne, s megkérdőjeleztem volna a szándékait, ha nem tette volna. Emma pedig végre bevallotta neki, hogy miatta jött ide. Erre a srác csak bambul, mint aki maga sem hiszi el ezt, és nem mond semmit. Semmit!? Hogy mindent harapófogóval kell kihúzni belőle! Ajánlom, hogy ne legyen Leigh-tel semmi! Spanyolország pedig rosszkor jött, de örülök, hogy tudtak beszélgetni a lánnyal, nosztalgiázni, sőt viccelődni is. Kellemes volt olvasni.
    A végén nem tudom Markról mit gondoljak. Rendes srác, de tuti, hogy történik ott valami. Esetleg összefutnak Leigh-tel? Ki tudja? Mindenesetre az utolsó három mondat nagyot ütött, az nagyon hatásos lezárás volt.
    Egy szó mint száz: tetszett! Várom már a következőt! <3

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves FantasyGirl!

      Luke úriember, nem hagyná, hogy a lány csak úgy elmenjen. Ezt a reakciót akartam kiváltani az emberekből. Nekem Luke annyira szűkszavúnak tűnik, hogy még az ilyen helyzetekben sem tud hosszú monológot mondani. Hát, lesz még pár utazása, és lesz olyan, mely még rosszabbul fogja érinteni a lányt. De az még csak a jövő zenéje :)
      Markkal még lesz valami, nem kell attól tartanod, hogy csak úgy van :D A három mondat meg kellett nekem. Hiszen, biztosan hiányozva nekem a másik, és akkor mindig rágondolok.

      Hálás vagyok a kommentedért,
      Adelaide Owens

      Törlés
  4. Drága Adelaide!

    Behozom lemaradásomat, és újra olvasni kezdem a történeted, így kis utókarácsonyi ajándékként. :) És hogy milyen volt ez a rész? Á, annyira aranyos, hogy csak na!
    Az elején nagyon tetszett, ahogy Luke értetlenkedett - mert hát pasi, és azért néha nem veszik észre, hogy mi van -, de aztán jött minden, és az az aranyos vallomása, hogy Leigh a lány közelébe sem érhet. Á, milyen imádnivaló egy srác! <3
    A beszélgetésük is tetszett, mármint az, hogy megtudtuk, hogy több más dologról is tudnak beszélni, például a szegénységről, mert tényleg elbeszélget az ember mindenféléről, főleg olyan emberekkel, akikkel tudja, hogy lehet. És az a kék festéssel való poénkodásuk, jaj, nagy mosolyt csalt az arcomra!
    Nekem nagyon tetszett ez a fejezet: Luke szűkszavúsága, a beszélgetéseik, a vallomások, és még a vége is. Bár Mark remélem nem akar semmi többet, mert akkor ejbebejnye lesz! :D

    With love,
    Miss Sunshine

    VálaszTörlés